Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lelkitükör szülőknek

2008.01.18

Lelkitükör szülőknek

Otthonunk

Igyekszem-e egyre szebbé, kedvesebbé, barátságosabbá tenni otthonunkat? Törekszem-e arra, hogy családom tagjai a lakásban igazán otthonosan érezzék magukat? Türelmes vagyok-e családtagjaim, különösen az idősek és a fiatalok életstílusa iránt? Szívesen töltöm-e otthon a szabadidőmet? Házastársam és gyermekeim barátait szívesen látom-e otthonunkban? Vallásos légkör uralkodik-e otthonunkban? Rendben tartjuk-e otthonunkat? Megosztjuk-e az otthoni feladatokat? Buzdítom-e gyerekeimet, hogy önzetlenül is segítsenek? Figyelek-e arra, hogy segítségük ne legyen terhes számukra? Ha olyan házimunkát kell végeznem, amit nem szeretek, nem végzem-e aszkéta arccal? Másfelől: nem vagyok-e rabja otthonunknak? Nem tartok-e túlzott rendet, ami múzeummá, kiállító teremmé teszi a lakást, és akadályozza, hogy otthon legyen? Okosan gazdálkodunk-e a pénzzel? Az ezzel kapcsolatos kérdéseket megbeszélem-e házastársammal? Segítünk-e másokat anyagilag? Minek tartanak engem a többiek a csatádban? Basának? Házisárkánynak? Vagy édes szülőnek? Biztos lehetek ez utóbbiban? Étkezéseink közben boldog, vidám hangulat uralkodik-e? Egyáltalán: vannak-e közös étkezéseink? Van beszélgetés ilyenkor, vagy talán ekkor is rádiót hallgatunk, tévét nézünk? Igyekszünk-e akkor is ízlésesen teríteni, amikor nem várunk vendégeket? Nem rontjuk-e a családi étkezések hangulatát mogorva hallgatással, zsörtölődéssel, haraggal? Nem vagyunk-e az étkezésben kényeskedők, válogatósak (az esetleg szükséges diéta kivételével)? Elismerjük-e házastársunk, gyermekünk konyhaművészetét? Érdeklődünk-e mindenki és minden után? Nem hozakodunk-e elő az asztalnál kellemetlen dolgokkal? Olyan-e a társalgás szelleme, hogy a gyermekek nyugodtan hallgathatják, és részt is vehetnek benne? Szeretettet tanítom-e gyermekeinket az illemszabályokra, főleg saját példámmal? Meghitt-e az esti családi együttlétünk?

Hivatásbeli munkám

Szeretem-e a munkámat, hivatásomat? Igyekszem-e benne örömet találni akkor is, ha a kényszerűség állított helyemre? Igyekszem-e magamat szakmámban művelni, tökéletesíteni? Pontos vagyok-e a munkahelyemen, és lelkiismeretesen végzem-e a munkámat? Megbízható vagyok-e abban, amit vállaltam? Ha külön munkát is vállalok, "ráhajtok", nem történik-e ez saját egészségem és családi békém rovására? Nem vagyok-e a munkahajsza miatt ilyenkor ideges, és sok távollétemnek nem látják-e kárát végső soron családom tagjai? A többletmunka csakugyan szükséges családom javára? Nem pusztán az erőnket meghaladó luxus vágya, a korunkra annyira jellemző anyagiasság, egymás túllicitálásának vágya sugallja-e? Munkahelyemen hitem szellemében viselkedem-e? Igyekszem-e eloszlatni a munkatársak közti ellentéteket, és nem szítom-e én magam is azokat? Nem adtam-e másnak erkölcstelen tanácsot? (pl. válás, abortusz, lógás, fúrás) Nem terjesztek-e erkölcstelen légkört? (viccekkel, ivászattal, trágár szavakkal stb.) Beosztottjaimat nem vagyok-e önfejű, hatalmaskodó? Engedem-e kibontakoztatni tehetségüket? Kollégáimat igyekszem-e barátságos viszonyban lenni? Elismerem-e képességeiket, tehetségüket? A kezdőket, ügyetlenebbeket segítem-e? Van-e érzékem ahhoz, hogy észrevegyem, ha valami (talán családi ügy) nyomasztja őket? Őszintén igyekszem-e ilyenkor segítségükre lenni? Főnököm ellen nem szítom-e a hangulatot? Mások bizalmával nem élek-e vissza: megtartom-e mindenki iránt a teljes diszkréciót? Másnemű kollégáim iránti viselkedésem megfelel-e a házassági hűség szellemének? Munkahelyi kellemetlenségeimet nem azzal vezetem-e le, hogy családomban vagyok ideges, indulatos? Házastársam és gyermekeim munkahelyi-iskolai problémáit készségesen meghallgatom-e? Tudom-e, hogy ha nekem elmondhatták bajaikat, ezzel részben már meg is könnyebbültek, még ha közvetlenül nem is tudok helyzetükön változtatni? Viszont: gyermekeim iskolai bánatain nem azzal könnyítek-e; hogy indokolatlanul aláásom a pedagógus tekintélyét?

Külsőm, egészségem

Ügyelek-e arra, hogy külsőm mindig gondozott legyen? Ügyelek-e testem, hajam, körmöm, ruhám tisztaságára? Mosakszom, fürdöm-e rendszeresen? Ízlésesen és koromhoz illően öltözködöm-e? Nem viszem-e túlzásba a luxust az öltözködés terén? Megvan-e bennem az evangéliumi "szegénység szelleme" oly értelemben, hogy kész legyek mástól elfogadni jó állapotú, de már hordott ruhát, vagy ragaszkodom a mindig újhoz? Odahaza nem hanyagolom-e el a külsőmet? Nem ülök-e le étkezni munkaruhában, piszkos kézzel? Jól érzi-e magát férjem-feleségem, ha velem látják? Ügyelek-e testi egészségemre? (elegendő mozgás, fizikai munka, sport) ügyelek-e épségemre? (közlekedés) Amennyiben nem érzem magam egészségesnek, elmegyek-e orvoshoz, vagy felelőtlenül fertőzöm környezetemet? Alszom-e eleget? Nem vagyok-e rabja valamilyen szenvedélynek? Nem dohányzom-e olyan helyen, ahol ez másoknak kellemetlen, sőt káros?

Szellemem

Igyekszem-e magam nemcsak szűkebb szakmámban, de az általános műveltség terén is tovább képezni? Nem vagyok-e, vagy nem tartanak-e szakbarbárnak? Hitbeli ismereteim nem rekedtek-e meg kezdetleges fokon? Igyekszem-e magam e tekintetben is tovább képezni: könyvek, vallási folyóiratok, rendszeres olvasásával, Szentírás olvasásával, közösségi összejövetelekkel, előadások hallgatásával? Igyekszem-e jó társalgó lenni? Merek-e közösségben, pl. templomban is felolvasni, előadni? Társaságban merek-e megszólalni? Vagy ellenkezőleg: nem igénylem-e, hogy mindig én beszéljek? Tudok-e másoktól tanácsot, véleményt, kritikát kérni vagy elfogadni? Nem sértődöm-e meg a kritika miatt; nem feltételezem-e, hogy csakis nekem lehet igazam? Tudok-e hallgatni akkor, ha beszédemmel esetleg ártanék? Nem pocsékolok el túl sok időt haszontalanságokkal? Magam és családom tagjai előre kijelöljük-e a tévé-műsorból a nézni kívánt részeket, és utána van-e erőnk a készüléket kikapcsolni? Nem előbb kapcsoljuk-e be a tévét, és csak utána nézzük meg, mi is megy a műsorban? Tisztában vagyok-e azzal, hogy az állandó tévénézés lassacskán megbomlasztja a családtagok közti szerető érintkezést?

Lelkem

Vallási meggyőződésemben nem vagyok-e megalkuvó? Péter apostol szavai szerint mindig készen állok-e arra, hogy reménységünkről megfeleljek mindenkinek, aki kérdez? (Pt3,15) Mások vallási, világnézeti meggyőződését tiszteletben tartom-e? Nem gúnyolom-e? Nem adok-e helyt lelkemben olyan érzésnek, hogy vallásom, származásom, nemem, műveltségem miatt felsőbbrendű, értékesebb vagyok más embereknél? Vagy nincs-e valami miatt kisebbségi érzésem? Ismerem-e a vallásom tanítását? Problémáim esetén tanácsot kérek-e olyasvalakitől, aki jobban ért hozzá? Hálás vagyok-e Istennek hitemért? Ha kell, kiállok-e védelmében? Viszont túl kenetes magatartásommal nem riasztok-e tőle vissza másokat? Járulok-e évente többször szentgyónáshoz És minden szentmisén szentáldozáshoz? Pontosan érkezem-e vasár- és ünnepnapi misékre? Megvárom-e a mise végét? Mise alatt hol foglalok helyet a templomban? Félreértett alázatból olyan hátul, amennyire csak lehet, mert nem érzem át, hogy másokkal itt közösségben vagyok? Vagy (hacsak nem vagyok mozgássérült) udvariatlanul a pad szélén, akadályozva másokat? Megyek-e néha hétköznap is misére? A miséken részt veszek-e a közösség imájában, énekében? Vállalok-e aktív szerepet a misén (pl. felolvasás)? Családom tagjaival időnként megbeszéljük-e a beszédben hallottakat? (Nem kritikai, hanem lelki szempontból). Hogyan alakítjuk a családi, közös imát? Imádságom kizárólag kérő ima vagy kötött imaszöveg, vagy próbálok-e Istenhez saját szavaimmal is fordulni, neki mindenért köszönetet mondani, vagy akár csak kis ideig a jelenlétére gondolni? Tudok-e a család előtt a jó Istentől hangosan is bocsánatot kérni? Imádkozom-e házastársamért és gyermekeimért külön-külön is? Szoktunk-e legalább néha közösen egy kis részt olvasni a Szentírásból? A felebaráti szeretet megnyilatkozik-e szavaimban és tetteimben családom, rokonaim iránt? Barátaim, munkatársaim iránt? Rosszakaróim iránt? Észreveszem-e saját környezetemben, hogy kik szorulnak testi-lelki segítségemre gyermekeket, öregeket, betegeket, magányosokat? Érzem-e, hogy kiket vagy kit bízott rám különösen is az Úr? Törődöm-e (az ajándékozáson kívül) keresztgyermekeimmel? Beszélgetek-e velük: érdeklődöm-e egyéniségük fejlődése iránt? Kész vagyok-e rugalmasan változtatni terveimen, ha másoknak szükségük van segítségemre? Van-e érzékem ahhoz, hogy észrevegyem mások ki nem mondott gondjait, és igyekezzem segítségükre lenni? Van-e lelkivezetőm? Nem élek-e vissza mások bizalmával? Tudok-e titkot tartani? Kerülöm-e beszédemben a közönséges, káromló, szitkozódó, gúnyolódó, trágár szavakat, kifejezéseket? Nemcsak családomban, de a munkahelyemen is, - még akkor is, ha ott ez a stílus? Könnyen és gyakran elvesztem-e önuralmamat? Kész vagyok-e másoktól bocsánatot kérni, és magam is kész vagyok szívből kiengesztelődni, még akkor is, ha valaki forma szerint nem kért bocsánatot?

Egyházközségem

Részt veszek-e valamelyik egyházközség munkájában? Igyekszem-e jó viszonyban állni papjainkkal, merek-e nekik szeretettel tanácsot adni? Meghívjuk-e őket néha asztalunkhoz, hogy közelebbről megismerjük egymást, és feloldjuk elszigeteltségüket? Törekszem-e arra, hogy legyen "nagyobb családom", szellemi hátterem, élő és bátorító közösségem? Részt veszek-e a hittanos összejöveteleken? (Biblia óra, házas- felnőtt-nyugdíjas hittan) Részt veszek-e az egyházközségi programokon? (lelkinap, lelkigyakorlat, zarándoklat, templomban meghirdetett programok, kirándulás stb.) Bekapcsolódom-e valamelyik munkacsoport életébe, tevékenységébe? Csak néző vagyok, kritizálok, szeretetlen megjegyzéseket teszek ("saját fészkembe piszkítok"), vagy mindent megteszek, segítek, szeretek, hogy gyógyuljanak a sebek? Megköszönöm-e a közösségünkért fáradozók szolgálatát vagy csak "kritikus szemmel" nézem őket? Imádkozom-e minden nap egyházközségünkért, szenvedéseim, fájdalmaim felajánlom-e érte? Az anyagiak terén is - mivel önfenntartók vagyunk - magaménak érzem-e egyházközségünket? Az egyházi hozzájárulást = egyházi adót befizetem-e? (jövedelem 1%-a) A munkában is lehet rám számítani? (templom és plébánia körüli munkák, takarítás? stb.) Önként jelentkezem?

Férjem - feleségem - házasságom

Tisztában vagyok-e azzal, hogy a tartós jó házasság nem magától értetődő, természetes dolog, hanem Isten természetfeletti segítségének köszönhető? Megteszek-e minden tőlem telhetőt e kegyelem kieszközlésére? Szoktam-e hálát adni Istennek a jó házasság kegyelméért? Szeretem-e házastársamat úgy, mint régen? Igyekszem-e neki még most is tetszeni, és szívében ébrentartani irántam való vonzódását? (Tudatában annak, hogy a "szerelem" más kezdetben, és ismét más 20-30 év múlva). Megemlékezünk-e házassági évfordulónkról (lehetőleg szentmisehallgatással) és egymás születés- és névnapjáról? Külső jelét is adom-e szeretetemnek? Megőriztem-e iránta az oltárnál esküdött hűséget? Nem tettem-e ki veszélynek ezt a hűséget könnyelmű flörtöléssel? Észrevesszük és megköszönjük-e egymásnak az apró figyelmességeket is? Érdekel-e házastársam munkája, előmenetele, és segítek-e neki, amennyire tehetem? Bátorítom-e, ha csügged? Elnézem-e emberi gyengeségeit, nem hánytorgatom-e fel azokat? Elismerem, észreveszem-e értékeit, lelki-szellemi-testi tekintetben egyaránt? Nem tartok-e vele haragot? Nem beszélem-e ki hibáit mások előtt? Nem akarom-e állandóan javítgatni? (Saját hibáimat pedig nem ismerem be.) Teljesen bízom-e benne, és nem vagyok-e rá féltékeny? Nem titkolok-e el előtte dolgokat, amelyeket joga van tudni? Nem döntök-e családi kérdésekben az ő megkérdezése nélkül, kivételes vagy sürgős eseteket nem számítva, vagy ha ő nem is igényli a döntést? Kedves vagyok-e rokonai iránt? Nem akadályozom-e, hogy lelkiismerete szerint éljen? Nem kifogásolom-e házastársamnál, ha házon kívül, hivatásszerű munkáját is szeretettel végzi? Nem vagyok; e munkájára féltékeny? Házaséletünkben nem utasítom-e vissza ok nélkül hitvestársam jogos kívánságát? Nem keresem-e önzőn csupán saját kielégülésemet anélkül, hogy neki is örömet akarnék szerezni? Ha erkölcsi kérdés merül fel házaséletünkben, kitől kérek tanácsot? Ha közöttünk nézeteltérés támadt, képes vagyok-e vele nyugodtan beszélni, higgadtan meghallgatni kifogásait, érveit? Ha házasságom megromlott, észreveszem-e saját hibáimat is ezzel kapcsolatban? Készen állok-e és megteszek-e minden tőlem telhetőt házastársi békénk helyreállítására? Gondolok-e néha komolyan az élet múlandóságára, és arra a lehetőségre is, hogy nem én, hanem házastársam hal meg előbb? Kész vagyok-e fenntartás nélkül a jó Isten kezébe tenni jövőnket? Házas szeretetünk megfelel-e Szent Pál szavainak? "A szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, Haragra nem gerjed, a rosszat fel nem rója, Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent elvisel." (1Kor13,4-7)

Gyermekeim

Átérzem-e az édesanyai-édesapai hivatás nagyságát, szépségét? Azt, hogy a jó Isten munkatársa lehetek, amikor nemcsak életemet, de lelki-szellemi értékeimet is továbbadom? Tisztában vagyok-e azzal, hogy a szülői hivatás áldozatot, sok lemondást is jelent? Tudatosult-e bennem ez a felismerés házasságom kezdete óta? Szívesen vállalom-e ezt az áldozatot? Kényelemszeretetből, luxusigény miatt nem igyekszem-e kerülni a gyermekáldást? Csatádtervezésünkből nem hagytuk-e ki a Gondviselésbe vetett bizalmat? Törekszem-e magam továbbképezni nevelési kérdésekben? (Olvasással, tanácskéréssel, előadások hallgatásával, kisebb közösségekben kölcsönös megbecsüléssel.) Tisztában vagyok-e azzal, hogy gyermekem nevelése (vallási nevelése is!) már egész piciny korában kezdődik? Találok-e időt arra, hogy gyermekeimmel külön is beszélgessek, ezernyi kérdésükre válaszoljak? Törődöm-e érzelmi nevelésükkel? Kimutatom-e szeretetemet irántuk? Jó példát adok-e gyermekeimnek: önzetlenségben, igazmondásban, kötelességteljesítésben, másokért élésben? Következetesek vagyunk-e a nevelésben? Egységesen neveljük-e gyermekeinket hitvestársammal? A nevelési problémákat megbeszéljük-e egymással? Nem veszekszünk-e a gyermekek előtt? Vagy ha mégis veszekedtünk előttük, utóbb érzékeltetjük-e velük, hogy ennek ellenére a szeretet, egymás megbecsülése megmaradt? (Így legalább annyi haszon lesz belőle, hogy a gyermek megtanulja: szülei is gyarló emberek!) Törődöm-e azzal, hogy gyermekeim mit olvasnak. milyen filmeket néznek meg, mit néznek a tévében és mennyi ideig, kik a barátaik és játszótársaik, mikor jönnek haza esténként? Nagyobb gyermekeinket bevonjuk-e közös családi ügyek megbeszélésébe? Igyekszünk-e szellemi-lelki értelemben is "nagykorúvá", azaz érett, felelős emberré nevelni? Gondoskodunk-e arról, hogy valamilyen hitoktatásban részesüljenek? Igyekszünk-e gyermekeinknek megfelelő társaságot szerezni, főleg a velünk hasonló felfogású családok összefogásával? Gyermekeim iskolai eredményeinek értékelésénél figyelembe veszem-e képességeiket? Sikertelenségük, kudarcaik esetén mellettük állok-e és segítem vagy csak szidom őket? Bevezetjük-e gyermekeinket, egész kicsi koruktól kezdve fokozatosan az élet titkaiba? A nemi élettel kapcsolatos természetes és ártatlan érdeklődésükre igyekszünk-e egész őszintén, feszélyezettség nélkül felelni? Inkább elébe megyünk-e kérdéseiknek, semhogy velük egykorú pajtásaiktól kérjenek felvilágosítást, és megrendüljön a szülők iránti bizalmuk? Okosan felkészítjük-e őket arra a lehetőségre, ami nagyvárosokban egyre gyakoribb, hogy beteges hajlamú személyek részéről durva látvány éri őket, ami bennük zavart okoz? (Erre már 8 év körüli gyereknél is gondolnunk kell!) Úgy készítjük-e fel őket, hogy ne keltsünk bennük fölösleges félelmeket, és tisztában legyenek azzal, hogy az ilyen emberek nem normálisak? Másnemű gyermekeinkkel is nyugodtan, természetesen és okosan tudunk-e a nemi életről beszélni? Egészségesen szemérmes légkör uralkodik-e családunkban, álszemérmes túlzások és prűdség nélkül? Önuralomra, edzettségre neveljük-e gyermekeinket? Nem adunk-e nekik e tekintetben rossz példát? (Dohány, alkohol stb.) Ha valami kérdésükre nem tudunk felelni, nem féltjük-e tekintélyünket attól, hogy ezt elismerjük? Nem akarjuk-e tekintélyünket azzal biztosítani, hogy gyermekeink előtt megjátsszuk a "mindentudót"? Tiszteletben tartom-e gyermekeim egyéniségét, akaratát? Ha velük nem vagyok azonos nézeten, tudok-e megfelelő, okos nagyvonalúságot tanúsítani? Rendelkezem-e a gyermekneveléshez feltétlenül szükséges humorral? Túlzott óvással, kényeztetéssel nem gátolom-e meg azt, hogy gyermekeim a későbbiekben el tudják viselni az élet kisebb-nagyobb kellemetlenségeit, csapásait? Ránevelem-e őket, hogy az étkezésben igénytelenek legyenek (mint mi, a szüleik), és ne legyenek válogatósak, kényeskedők? Igyekszem-e velük megértetni, hogy a család, a testvérek, a szülők korlátozott anyagi helyzete miatt sokszor le kell mondaniuk olyan játékokról, luxustárgyakról, utazásokról, amikben osztálytársaiknak esetleg részük van? Viszont: ráneveljük-e őket, hogy igényesek legyenek szellemi, kulturális értelemben? Tudjuk-e, hogy legjobb nevelés a saját példánk? Hitelesen mutatjuk-e be nekik, hogy életünk középpontjában Isten áll? Mi magunk is tisztelettel vagyunk-e saját szüleink és házastársunk szülei iránt? Türelmesen el tudjuk-e viselni idős szüleink emberi gyengeségeit? Igyekszünk-e gyermekeinket ránevelni a nagyszülők iránti szeretetre, szolgálatkészségre? Kifejezzük-e hálánkat a nagyszülők iránt, hogy sok mindenben segítségünkre voltak és vannak? Nem vagyunk-e velük szemben hálátlanok? Törődünk-e velük, támogatjuk-e őket anyagilag is? Ha - saját hibánkon kívül - rossz viszony állna fenn házastársam és szüleim közt, házastársam oldalán állok-e? Igyekszem-e saját szüleimet jobb belátásra bírni? Tisztában vagyok-e azzal, hogy ezzel ellentétes magatartásom házasságom békéjét veszélyeztetheti? Nem vetem-e gyermekeim szemére az esetleges hálátlanságot? Nem kívánok-e tőlük túlzott tiszteletet szüleik iránt? Tudom-e, hogy gyermekeikben a szülők megláthatják saját erényeiket és hibáikat?